IMG_2627.jpg

Budapest Kupa Közlemény

 2023. szeptember 14.
 2,411
Felnőtt csapatunk a múlthéten 12-0 arányban győzött a 1.FC Skorpió SE ellen. 

Felnőtt csapatunk a múlthéten 12-0 arányban győzött a 1.FC Skorpió SE ellen. 

A nagy arányú győzelem viszont jelen helyzetben nem párosult továbbjutással, mivel a mérkőzést követően ellenfelünk óvást nyujtott be.

Az óvást a BLSZ el is fogadta mivel, a mieink közül a tavalyi első és egyetlen Budapest kupa fordulón piros lapot és ezzel együtt a következő kupa meccsre való eltiltást is kapott Brandner Dániel. Ezt pedig sajnos figyelmen kivül hagytuk, igy az idei mérkőzésen kezdőként lépett pályára és 60percet játszott.

Sajnálatos hiba, mivel a csapatnak célként volt kitűzve a Budapest kupában való jó szereplés, hisz a MOL Magyar kupára is ezen keresztül lehet kvalifikálni.

Ettől függetlenül a bajnokságban továbbra is megvan a csapat célja, ahol a következő ellenfelünk a Puebla FS TFC lesz!

Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!

Nincs

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
U19 Országos Kiemelt
1. forduló: 2026.09.05 - szombat 11:00óra
Hazai csapat   Vendég csapat
VIDEOTON FC Fehérvár vs. BUDAI FC
Eredményeink a VIDEOTON FC Fehérvár ellen
Hazaiként: 0 nyert 0 döntetlen 0 vesztett
Vendégként: 0 nyert 0 döntetlen 0 vesztett

Aktuális tabella

U19 Országos Kiemelt
Hely   Csapat Mérk. P
1 BUDAI FC 0 0
2 DVSC 0 0
3 ETO FC 0 0
4 Ferencvárosi Torna Club 0 0
5 Illés Akadémia Szombathely 0 0
6 Kispest-Honvéd FC 0 0
7 MTK Budapest 0 0
8 Puskás Akadémia FC 0 0
9 Várda Labdarugó Akadémia 0 0
10 Vasas Kubala Akadémia 0 0
11 VIDEOTON FC Fehérvár 0 0
12 ZTE FC 0 0
. forduló erdeményei

Facebook