IMG_6020_m_solata.jpg

Csapataink eredményei – 2026. május 11-től 17-ig:

 2026. május 21.
 12
Felnőtt (-’08) BLSZ II.
Felnőtt (-’08) BLSZ II. osztály, 29. forduló - 2026.05.16. 19.00 óra
XXII.Weiss M. út 5-7., Szabadkikötő SE Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 50 néző

Airnergy FC - Budai FC 3-0 (2-0)
G:

Bánkuti – Boksay M., Baráth, Ecseri, Bagi – Schuszter, Nasir, Kocsis – Buzgó D., Hegyesi, Szántó ki
Cs: Füzes, Bagi, Csató, Baráth, Mezei

Mérkőzéselemzés: Utolsó bentmaradási esélyünkbe kapaszkodhattunk a szimbati mérkőzésünkön.

A mérkőzést nagyon rosszul kezdtük, mivel a 2. percben büntetőhöz juttattuk ellenfelünk amit ki is használtak. Az első játékrészben ellenfelünknek több lehetősége akadt, de ezek főként a saját egyéni hibáinkból következett. Egy oldalszabadrúgás után két gólosra növelték előnyüket. A második féidőben szerkezetet váltottunk így már kicsit veszélyesebbek voltunk az ellenfél kapujára.
A második félidőben Egy elkésett belépő után eggyel kevesebben lettünk így a lényegi rész el is dőlt. Még egy gólt szerzett ellenfelünk amivel beállította a végeredményt.

Összegzés: Sajnos bekövetkezett ezután a mérkőzés után, amit nagyon el akartunk kerülni, de sajnos nem sikerült. A következő idényt a BLSZ III.-ban kezdi meg a csapat. Az utolsó mérkőzésen szeretnénk méltóképpen búcsuzni.a II.osztálytól

IMG 5947 M Solata

U19(’07/’08) MLSZ Reg. Alap bajnokság Középnyugati csoport, 28. forduló - 2026.05.13. 14:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 15 néző
Budai FC - Kelen Talents - 0-3 (0-1)
G: -

Bánkuti - Kiss Zs, Pachmann, Schade M., Orosz - Dalos, Szántó, Hussein A. - Hegyes, Gémesi, Kriesch
Cs: Magó, Bánás, Palotás, Gáll, Horváth B.

Mérkőzéselemzés: A Kelen Talents csapatát fogadtuk hazai pályán azzal a céllal, hogy a saját játékunkat játsszuk, irányítsuk a mérkőzést, és ezúttal mindenképp győzelemmel zárjunk.

Az első félidőben megvoltak a lehetőségeink, mi irányítottuk a mérkőzést, többet birtokoltuk a labdát, és több támadást is fel tudtunk építeni. Ennek ellenére a veszélyesebb helyzeteknél ismét nem tudtunk elég hatékonyak lenni, amit ellenfelünk kihasznált: egy szinte semmiből jött támadásból gólt szereztek, így előnybe kerültek.
A második félidőben már egyáltalán nem találtuk a játékunkat. Nem tudtunk olyan szervezetten és magabiztosan futballozni, mint az első játékrészben, és a teljesítményünk visszaesett. Az akarással és a küzdelemmel továbbra sem volt gond, de ez most nem párosult jó játékkal.

Összegzés: Az első félidő alapján több volt a mérkőzésben, de a helyzetkihasználásoknál mi maradtunk alul. A második félidőben nem tudtuk hozni a saját szintünket, viszont a hozzáállás végig rendben volt. Dolgozunk tovább, és a következő mérkőzésen javítani fogunk.




U17(’09) MLSZ Országos Kiemelt bajnokság, 19.forduló - 2026.05.15. 13:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves nagypálya, 2x45 perc, 30 néző

Budai FC – Várda Labdarúgó Akadémia 1-0 (1-0)
G: Buzgó D.

Rusznák – Takács D., Gesler, Ecseri, Bagi, Tran – Jobbágy, Horváth Zs., Nasir – Buzgó D., Hegyesi
Cs.: Magó, Tari /U16/, Szűcs L./U16/, Bencsik, Bánás, Szántó

Mérkőzéselemzés: Utolsó előtti hazai mérkőzésükön az eddigi „legfoghíjasabb” kerettel fogadtuk a középmezőnyhöz tartozó Várda Labdarúgó Akadémiát.

Egy küzdelmes kevés helyzettel tarkított mérkőzésen az első félidő lefújása előtt „HZS” labdaszerzése, majd kiugratása után Buzgó remekül fejezte be az akciót, ennek köszönhetően előnnyel várhattuk a folytatást. A második félidőben folytatódott az addigi játékkép, a kapuk ekkor is ritkán forogtak veszélyben, gól már nem is született, így sikerült itthon tartani a számunkra kulcsfontosságú 3 bajnoki pontot – megérdemelten.

Összegzés: Emelem a kalapom a srácok fegyelmezettsége, hozzáállása és csapatmunkája előtt, ezen a napon egyértelműen az volt a döntő, hogy mi akartuk jobban a győzelmet. Rendkívül nehéz helyzetben vártuk a mérkőzést, és nagyon régóta vártunk már erre a pillanatra, gratulálok Mindenkinek!

IMG 6076 M Solata


U16(’10) MLSZ Regionális Alap Bajnokság, Északnyugati csoport,24.forduló - 2026.05.16. 10:00 óra
Győr, Vámosi u. 2.. Bácsa FC Sporttelep - füves nagypálya, 2x45 perc, 30 néző

Üstökös FC Győr – Budai FC 0-6 (0-1)
G: Szűcs L.(2), Tari (2), Egri Á., Csuri

Bugya B., - Pallós Á, Árvai G, Völgyi M., Makkai Z. - Szűcs L., Módos Zs., Csuri K. -
Sükösd S., Kraicsovits B.., Tari P.
Cs:., Tóvári M., Vállai B., Veres Á., Egri Á./U15/, Cseh-Kis B./U15/, Buzgó Zs./U15/, Bánki J.

Mérkőzéselemzés: Szombaton reggel Győrbe utaztunk, és egy vendég győzelem esetén gyakorlatilag eldől a bajnokság.

Az első félidőt jól kezdtük, egy nagyon szép akció után, Sükösd Simi tálalt tökéletesen Szűcs Levi elé, aki tökéletesen fejezte be a támadást, 0-1. Majd ezt követően volt egy nagy ziccerünk, amivel megduplázhattuk volna az előnyt, de ez sajnos kimaradt. Ezután is fölényben játszottunk, de nem sikerült túl nagy veszélyt kialakítani a hazai kapu előtt.
A második félidőben türelmesebben, és nagyobb önbizalommal fociztunk, és az 55.perc környékén Tari Pongi gyönyörű gólpassza után, Szűcs Levi lezárta a mérkőzést. Maradt 30-35 perc a meccsből, és ezt kihasználta a csapat, végig domináltunk, folyamatosan helyzeteket dolgoztunk ki, és a lefújásnál 6 gólos győzelemnek örülhettünk.

Összességében, ezzel a győzelemmel, ha matematikailag még nem is nyertük meg a bajnokságot, de gyakorlatilag lezártuk a versenyfutást az első helyért. Ezt nagyon jól focizva értük el, és az egész eddig teljesítményünk alapján teljesen megérdemelten vagyunk a tabella legfelső fokán. Most lehet egy kicsit ünnepelni, de hétfőtől meló. Gratulálok az egész csapatnak, és az U15-ös játékosoknak pedig külön, akik remek játékkal segítették a csapatot!





U15
(’11) MLSZ Regionális Alap Bajnokság Közép-Keleti csoport, 24.forduló - 2026.05.17. 11:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - füves nagypálya, 2x40 perc, 20 néző

Budai FC – FC Esztergom 5-1 (2-0)
G: Buzgó Zs., Bukvai, Egri, Huszár F., Németh,

Gyenis – Záboji /U14/, Érsek-Obádovics, Cseh-Kis, Mathiez – Huszár F., Lovas /U14/, Pikáli, Egri –
Buzgó Zs., Németh K.
Cs.: Csizmadia L., Tóth Sz., Bukvai, Gémesi, Huszár M., Barna, Reviczky-Balogh

Mérkőzéselemzés: Hazai pályán léptünk pályára a tavasz 11. fordulójában az FC Esztergom csapata ellen. Az őszi kellemetlen idegenbeli vereség után nagy revans vággyal mentünk neki a mérkőzésnek.

Nehéz dolgunk volt, mert nem volt hozzánk kegyes az időjárás, esős hidegben zajlott a mérkőzés és a csúszós talaj nem kedvezett egyik csapatnak sem. Jól mentünk bele a mérkőzésbe és a fiúkon látszódott a győzni akarás. Az első percektől kezünkbe vettük a mérkőzés irányítását és ezzel meg is adtuk az alaphangot. Folyamatosan dolgoztuk ki a helyzeteinket és nagyobbnál nagyobb ziccerek maradtak ki, de két gólt sikerült összehoznunk az első félidőben. A második félidőre hasonló játék kép rajzolódott ki, de itt még inkább felültudtuk múlni önmagunkat a kihagyott helyzetek mennyiségében és minőségében. Aztán kaptunk egy gólt, ami egy kicsit észhez térítette a csapatot és jól reagálva hamar letudtuk zárni a mérkőzést.



Összegzés: A nehéz körülményekre tekintettel jól játszott a csapat és elégedett vagyok a mutatott játékkal, amit a mezőnyben visszakaptam a játékosoktól. Arról külön versenyt lehetne indítani, hogy kinek volt legnagyobb kihagyott helyzete ma, mert fokozatosan tudtuk egymást felülmúlni az ilyen szituációkban. Hiányzott ma a kapu előtti higgadt és hatékony befejezés, de ez ma egy ilyen nap volt. Az sportban vannak rosszabb napok is amikor nem jönnek össze a dolgok úgy ahogy azt szeretnénk, viszont dicsérendő az egész csapattól, hogy végig küzdöttek és egymást segítve játszottak és tartották otthon a 3 pontot. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez és hogy bebiztosították matematikailag is két fordulóval a bajnokság vége előtt, hogy a 2. helynél rosszabb pozícióban már nem tudunk végezni!

IMG 6051 M Solata


U14(’12) felkészülési mérkőzés - 2026.05.13. 18:00 óra
Halásztelek, Ősz u.1., Németh Ferenc Sportcentrum - műfüves nagypálya, 2x40 perc, 50 néző

Halásztelki FC - Budai FC 0-6 (0-3)
G: Biró (2), Ványi, Jeck, Mocsel, Bényi (próbajátékos)

Tóth K.- Szakács H. Záboji V. Szohár G. /U13/ Réder B. - Bán M. Lovas L. Ványi Zs.–
Biró A. Mocsel J. Bényi A. (Próbajátékos)
Cs: Erős Á. Szántó-Sárga N. Kocsisevity J. Jeck Á. Horváth R. Ökrös O. Sámi Zs.

A Halásztelki FC U14-es csapatát fogadtuk hétközi edzőmérkőzésen, akik egy másik regionális csoportban szerepelnek, jelenleg a 8. helyen állnak.

A találkozót kissé kapkodva kezdtük, azonban hamar sikerült rendezni a játékunkat, ezt követően pedig végig irányítottuk a mérkőzést. Bár a támadásépítéseinkből ezúttal nem tudtunk annyi gólt szerezni, a pontrúgásaink rendkívül veszélyesek voltak, ésezekből több alkalommal is eredményesek tudtunk lenni. Az első félidő végére háromgólos előnyt alakítottunk ki.
A szünet után sem csökkent az intenzitás, viszont már nyugodtabban, tudatosabban futballoztunk. Ennek eredményeként újabb három gólt szereztünk, így végül magabiztos, egyértelmű győzelmet arattunk. A játék képe összességében pozitív volt: sok jól felépített támadást vezettünk, kreatívan és türelmesen játszottunk. A helyzetkihasználásban még van fejlődési lehetőség, de összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével.

Összességében a mérkőzés mindenképpen hasznos és fejlesztő jellegű volt számunkra. A védekezés stabilan működött, csupán néhány kisebb hiba csúszott be, míg a pontrúgásoknál különösen veszélyesek tudtunk lenni. Gratulálok a csapatnak a mutatott játékhoz és a hozzáálláshoz!




U13 (’13/’14) MLSZ Regionális bajnokság Közép B. csoport, 20.forduló - 2026.05.16. 15:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves ¾-ed pálya, 5x2 m-es kapuk, 8+1 fő, 4x20 perc,
30 néző
Budai FC – Biatorbágyi VSE 5-0 (0-0, 2-0, 1-0, 2-0)
G: Solti Ádám (3), Kulcsár Dominik, Sámi Zsigmond

A mérkőzésen résztvevő keret: Bencz-Gehér Csaba, Orosz Kristóf, Sámi Zsigmond, Tarcsafalvi Marcell, Szarka Maxim, Földi Móric, Hollik István, Nemes Attila, Veres Balázs, Solti Ádám, Nagymáté Zsigmond, Kulcsár Dominik, Kelemen Áron, Dóczy Alex

Mérkőzéselemzés: Szombaton a Biatorbágy csapatát láttuk vendégül a Pokorny Sportközpontban.

Jó játékkal magabiztos győzelmet arattunk a Biatorbágy csapata ellen. Az első perctől kezdve kontrolláltuk a mérkőzést, labdabirtoklásban domináltunk, és sok támadást tudtunk vezetni, ami a gólok számában is megmutatkozott.

Összegezve: Felállt védelem ellen még türelmesebben kell játszanunk. Fontos, hogy többet mozgassuk szélességben az ellenfelet, így több helyünk és időnk lehet a támadások befejezésére. A helyzetkihasználásra is jobban kell koncentrálnunk, mert ismét sok gól maradt a lábunkban.




U12 (’14/’15) MLSZ Regionális bajnokság Közép B. csoport, 20.forduló - 2026.05.17. 15:00 óra
II. Szabadság út 51-57., Pokorny József Sporttelep - műfüves ¾-ed pálya, 5x2 m-es kapuk, 8+1 fő, 4x20 perc,
23 néző

Budai FC – Biatorbágyi VSE 1-1 (1-1,0-0,0-0,0-0)
G.: Hajagos M.

Köck B. – Pfeifer Á., Szabados M., Mészáros E., Seregi B. - Viszt Z., Hajagos M., Dall’Oglio N. - Szesztai Á.
Cs: Bencz-Gehér A., Ballagi S., Nedelka-Nagy F.,

Mérkőzéselemzés: A bajnokság 20. fordulójában a Biatorbágy csapatát fogadtuk vendégül.

A mérkőzés 25. másodpercében egy nagyon balszerencsés öngóllal ellenfelünk megszerezte a vezetést. Nagyon nehéz így kezdeni egy találkozót, de a csapatnak sikerült túllendülnie ezen a kezdeti nehézségen, és még az első negyedben megszereztük az egyenlítést. Az elejétől az egyéni játék dominált mind a két csapatnál, ez egy nagyon küzdelmes játékot eredményezett, ami a végéig ki is tartott.
Megpróbáltuk a labdás fázisban egy tudatosabb játékfelépítést, viszont a rengeteg technikai hiba miatt nem igazán sikerült földön kihoznunk a labdát. Nagyon sokat kerestük mélységi indításokkal az elől indulókat, amikből több helyzetet is sikerült kiharcolnunk. Itt viszont látványos volt, hogy egyáltalán nem nyújtunk támogató játékot hátulról és nem követjük a támadást, ez nagyban megnehezítette a támadó harmadban való játékunkat.
Labdaszerző fázisban elég határozatlanul kezdtünk, sokszor, mint kés a vajon mentek át rajtunk az emberek. Utána viszont sikerült felébredni és határozottabban fellépni a párharcokban, ami egy nagyon fontos részlete volt a találkozónak. Letámadásunk nem igazán működött, nem volt intenzitás a labdaszerzés kezdeményezésében, így ezt könnyedén át tudta játszani ellenfelünk.
Rengeteg átmenet volt a játékban, ez a sok kapkodásnak is volt köszönhető. Ez nagyon kiszámíthatatlanná tette a játékot, és mindenki inkább csak reagált az eseményekre. Kevés volt a tudatos játékfelépítés vagy összjáték, inkább az egyéni kvalitások jelentették a különbséget a különböző játékhelyzetekben.

Összességében A bajnokság 20. fordulója, egy nagyon küzdelmes találkozót hozott számunkra. Ellenfelünk hozzánk hasonló játékerőt képviselt, aminek tudatában a csapat nagyon motiváltan érkezett a mérkőzésre. Sajnos a győzelem nem jött össze a végén, de pozitívum, hogy a lehetőségeink meg lettek volna egy kedvezőbb eredmény elérésére.


A csapat nagyon nagyot küzdött, amiért nagyon büszke vagyok. Ezzel együtt viszont egy kicsit csalódottak is voltunk, mivel meg voltak a helyzeteink, hogy a javunkra fordítsuk a mérkőzés állását, de sajnos ezekből gólokat nem tudtunk szerezni. Mindenki végéig harcolt és nem adta fel a hármas sípszóig a küzdelmet. Gratulálok a csapatnak!

IMG 6038 M Solata
U11(’15) felkészülési mérkőzés – 2026.05.13. 17.30 óra
I.Czakó u.2-4, Czakó utcai Sport-és Szabadidőközpont - füves ½ pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő, 4x20 perc, 30 néző

Budai FC - FC Budapest 8-8 (4-3)
G: Lusztig Nátán (4), Szalai Boldizsár, Halász Bálint, Székely Bence, Stein Chris

A mérkőzésen résztvevő keret: Galla Ábel, Kovács Zorán András, Püspöki András, Orlovits Ábel, Szabó Szabolcs, Börcsök Boldizsár, Jason Zaengel William, Szalai Boldizsár, Székely Bence Richárd, Bora Bende Barnabás, Kósa Zsombor Gábor, Badari-Bartos Milán, Halász Bálint, Lusztig Nátán, Szilágyi Márton Stein Christian

Összegzés: Az FC Budapest csapatát fogadtuk vendégül szerdán egy edzőmérkőzés keretében. A pálya minősége kevésbe tette lehetővé a kombinatív játék kialakítását, ettől függetlenül voltak szép összjátékok és támadásvezetések a mérkőzésen. A gyerekek hajtottak, mindent beleadtak. Örültem, hogy sok gyerek tudott játszani a mérkőzésen, amin jó tempót diktált mindkét csapat.



U11(’15) MLSZ Országos U11 torna, Közép 7.csoport, 7. tavaszi játéknap - 2026.05.16. 9.00 óra XV. Szántóföldi út 1-5., REAC SI SE Sporttelep – műfüves ½ pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő, 1x20 perc, 100 néző.

A tornán résztvevő keret: Galla Ábel László, Kovács Zorán András, Püspöki András, Szabó Szabolcs, Jason Zaengel William, Székely Bence Richárd, Bora Bende Barnabás, Badari-Bartos Milán, Kósa Zsombor Gábor, Stein Christian Joseph, Szilágyi Márton, Lusztig Nátán

Szombat délelőtt az utolsó előtti országos tornánkon vettünk részt, amelyen három mérkőzést játszottunk
A REAC által szervezett, idei 15. országos kiemelt tornán 4 egyesület korosztályos csapata szerepelt: REAC, KISE, Dorogi FC, Budai FC.

Mérkőzések:
Budai FC – REAC SI SE 4-3
G: Lusztig Nátán (2), Kósa Zsombor Gábor, Stein Chris

Budai FC – Dorogi FC 3-2
G: Badari-Bartos Milán (2), Stein Chris

Budai FC – KISE 8-2
G: Stein Chris (3), Lusztig Nátán (2), Kósa Zsombor Gábor (2), Szilágyi Márton


A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 3 3 - 15-7

A gyerekek teljesítménye az első és utolsó mérkőzésen nagyon jó volt, a második meccsen csapatjátékban visszaestünk, nem volt bennünk elég határozottság és kevesebb elképzelés volt a játékunkban.
A középső játékosok mozgásaira az elmúlt időben nagyobb hangsúlyt fektettünk, mert mind a középső középpályás, mind a csatár statikusan szokott a pozíciójában állni, így nem megjátszhatóak amikor nálunk van a labda labdakihozatalnál vagy támadásfelépítésnél. Ebben láttam előrelépést, sok esetben úgy mozgott el a középpályás, hogy a csatár üres területbe tudott visszalépni és felvenni a labdát, és rávezetni a védelemre azt.
Többször is sikerült nagyon jól rávezetniük az ellenfél védelmére a labdát és megfelelő ütempasszal megjátszani az egyik szélső játékost, aki ezzel már helyzetbe is került.
Alapelvi szinten labdabirtoklásban a megjátszhatóságban egyre ügyesebbek tehát a gyerekek, és a területhasználat is egyre jobb. Mélységben a csatárnak néha mondanom kell, hogy még feljebb helyezkedjen labdakihozatalnál, illetve labdaszerzések után a szélső támadók van, hogy bent maradnak a tengelyben, így szélességben beszűkítik a játékunkat. Ebben kell még egy kicsit fejlődnünk, de összességében a területhasználat is jól jelent meg a tornán.
A mélységben való gondolkozás is nagyon hangsúlyosan megjelenik a csapatnál, sokszor még akkor is előre fele szeretnének a gyerekek játszani, amikor az nincsen megfelelően előkészítve, és ellenfél játékosok állják a mélységi felpassz útját. Ezt szoktam tőlük még sokszor kérni, hogy ilyenkor nyugodtan lépjenek rá a labdára, és vegyék be a mögöttük vagy mellettük álló játékosokat is a játékba. Ezt még kell gyakorolnunk, de a mélységi passzokat előkészítő szélességi játékban is látok már előrelépést.
Védekezésben jól megjelent a területszűkítés szélességben és mélységben is. A labdához közelebbi játékosok felismerik, hogy támadniuk kell a labdás ellenfél játékost, de sokszor ez a letámadás nem elég gyors, intenzív, ezen tudunk még fejleszteni. A mélységet összességében ügyesen zárták a gyerekek, volt sok ebből adódó labdaszerzésünk.
Átmenetekben kicsit lassabban reagáltunk, labdavesztés esetén azonnali visszatámadást szoktam kérni, ennek az intenzitásában és aggresszivitásában kellene még fejlődnünk. Labdaszerzések után hiányoznak a mélységi üres területek támadásai labda nélküli játákosok részéről, ezt is egyre többet szoktuk gyakorolni edzésen, hogy labda nélkül is gondolkozzanak mélységben a gyerekek.
Játékstílusunk tekintetében labdakihozatalban tetszett, hogy minden helyzetben passzal próbáltuk kihozni a labdát. Folyamatosan ezt kérem a gyerekektől, és látom, hogy egyre ügyesebben mozognak el és egyre ügyesebben hozzuk ki a labdát sok kispasszal. Természetesen vannak még hibák, de egy egyértelmű fejlődés látható nálunk. Visszatámadásban nem vagyunk elég határozottak, abban kell még javulnunk.

A csapat legjobb játékosának járó oklevelet Galla Ábel kapta, gratulálunk neki !????

Összességben szép teljesítményt nyújtottak a gyerekek a tornán, gratulálok nekik.




U10(’16) MLSZ Országos U10 torna, Közép 7.csoport, 7. tavaszi játéknap - 2026.05.16. 9.00 óra XV. Szántóföldi út 1-5., REAC SI SE Sporttelep – műfüves ½ pálya, 5x2 m-es kapuk, 1+6 fő, 1x20 perc, 120 néző..

A tornán résztvevő játékosok: Csomay Miklós, Rozgonyi Zente, Viszt Zétény, Szalai Boldizsár, Varga Vince, Schade Noé, Baksai Maxim, Kászli Péter, Vörösváry András, Szálka Sámuel

U10-es csapatunk következő tornájára a REAC pályán került sor. Három meccs várt a srácokra a REAC, a Dorog és a KISE ellen.

Mérkőzések:
Dorogi FC – Budai FC 3-2
G: Csomay, Szalai

KISE – Budai FC 3-1
G: Kászli (4), Csomay (2), Schade, Rozgonyi (2) Baksai

REAC SI SE – Budai FC 6-5
G: Szalai (3), Baksai, Rozgonyi

A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 3 - - 3 8-12


Első meccsünkön a házigazdák ellen jól kezdtünk egyből több nagy helyzetet is ki tudtunk alakítani, ám sorra elhibáztuk őket. Ennek következménye, hogy ellenfelünk 4-0-s előnyre tett szert. Rengeteg ki nem kényszerített hibát produkáltunk, lassan cselekedtünk, így nem lehetett meglepetés az eredmény. Cserékkel igyekeztem feldobni a játékot, ami jól sikerült, mivel 4-4-re sikerült is visszajönni, ami miatt nagy gratuláció a csapatnak, de az egész meccsre jellemző dekoncentráltság a végén is kijött, ami az ellenfél 6-5-ös győzelmét jelentette. A meccs után felhívtam a gyerekek figyelmét arra, hogy ha nem változik a figyelem, fegyelem és hozzáállás, akkor nagy késbe fogunk beleszaladni a következő két meccsen. Megbeszéltük mire kell jobban figyelni, illetve, hogy legyünk még agresszívebbek labda ellen, hogy ne járjunk ugyanígy.
Szerencsére volt hatása a beszélgetésnek, mivel a Dorog ellen sokkal jobb mentalitásban mentünk fel a pályára. Sok labdaszerzést tudtunk a középpályán eszközölni, amelyekből gyors támadásokat vezettünk, sajnos a végük nem kellőképpen alakult. Végig ki-ki meccs volt, amiből most ellenfelünk egy góllal többet szerzett, így megnyerte a meccset.
Utolsó meccsünk a KISE ellen volt. Ekkora már mindenkiben dolgozott a bizonyítási vágy, és érződött, hogy jó hozzáállással megyünk fel a pályára. Rá sikerült erőltetni az akaratunkat ezuttal ellenfelünkre, akik ma hiányos kerettel érkeztek, így a játék minden elemében felül tudtuk őket múlni és megérdemelt nagy arányú győzelmet arattunk.

Összegzés: Az első meccs miatt lehet bennünk nagy hiányérzet, remélem minden játékos magába néz emiatt. Ezek a tipikus esetei, hogy lelkesedéssel és fegyelemmel el lehet tüntetni a játékosok közötti különbséget. Ezt láthattuk az ellenfelünktől. Nagy tisztelet a gyerekek iránt, hogy tudtak váltani és 4-0-ról fel tudtunk jönni 4-4-re, ez mutatja azért, hogy tudunk mi ha akarunk, de az eredmény azt is mutatja, hogy senki ellen nem lehet kiengedni és könnyű meccsnek venni. Két hét múlva az utolsó Országos Torna következik, illene szépen zárni a szezont.

A tornán oklevelet kapott Szalai Boldizsár, gratulálunk! 



U9(’17) MLSZ Országos U9 torna, Közép 7.csoport, 7. tavaszi játéknap - 2026.05.16. 9.00 óra XV. Szántóföldi út 1-5., REAC SI SE Sporttelep – műfüves 40x20m-es kispálya, 3x2 m-es kapuk, 1+4 fő, 1x20 perc,
35 néző.

A tornán résztvevő keret: Bertényi Boldizsár, Fabók Márkó, Fekete Sebestyén, Földi Leó, Gerencsér Mór, Polgár Stefanos, Szőnyei Dániel, Totth Nimród, Vértesy Vince

Tornaelemzés: Elérkezett a hetedik tavaszi Országos Torna, ahol ezúttal a REAC csapatához látogattunk el, az országos tornák utolsó előtti fordulójában. A gyerekek nagyon motiváltan érkeztek, mivel ez almúlt tornákon mutatott jó teljesítmény rengeteg önbizalmat adott mindenkinek.

Mérkőzések:
Budai FC – Dorogi FC 7-7
G: Földi L. (3), Fabók M. (2), Polgár S. , Szőnyei D.

Budai FC – REAC SI SE. 6-1
G: Polgár S. (2), Bertényi B., Szőnyei D., Totth N., Földi L.

Budai FC – Budaörs 15-3
G: Gerencsér M. (4), Fabók M. (2), Totth N. (2), Fekete S. (2), Földi L. (2), Polgár S. (2), Szőnyei D.

A torna mérkőzései összesítve: Budai FC 3 2 1 - 28-11

A tornán oklevelet kapott: Földi Leó, gratulálunk! 

A jól megszokott módon egy kicsit lassabban kezdtük a tornát, az első mérkőzésen egyből hátrányba is kerültünk. Itt viszont a csapat mentális erősségét jól mutatja, hogy egyből a kezünkbe vettük az iránytást a bekapott gólt uátn és szép játékkal, gyönyörű gólokat szerezve sikerült végül megnyerni a mérkőzést.


A második összecsapás már sokkal kiélezettebb küzdelmeket hozott. Az elején ismét egy kicsit dekoncentráltak voltunk és ezt több alkalommal is ki tudta használni ellenfelünk. Ahogy felvettük a ritmust, egyből egy pörgős adok-kapok mérkőzés alakult ki. Rengeteg helyzet,
nagyon szép egyéni megoldások és egyre több tudatos elem összjáték téren. Ezekkel együtt egy nagyon fejlesztő találkozó volt, ahol a gyors játék volt a kulcsszó.
Harmadik és egyben utolsó mérkőzésünkön mások voltak a kitűzött célok, mivel a két csapa között most látványosan nagy volt a különbség. Itt mindenkinek egyéni kihívásokat és célokat adtam. A kevésbé ügyes láb használata volt a közös kitűzött cél a csapatnak és ezt jó páran meg is próbálták megvalósítani. Labdavezetéseknél, cseleknél és lövéseknél is megpróbálták a srácok a kevésbé ügyes lábukkal végrehajtani a technikai elemet.

Összességében ismét egy nagyon határozott és jó teljesítményt láthattunk a gyerekektől, ahol ismét látványos volt, hogy mennyit tudtak fejlődni akár az 1 hónappal ezelőtti tornákhoz képest is. Nagyon örülök, hogy bátran felvállaljuk a kreatív egyéni megoldásokat, amikből ezen a tornán is rengeteget láthattunk. Ezek mellett, viszont nem szeretnék elmenni a gyerekek összjátékban való fejlődése mellett, mivel ezen a téren nagyon nagy előre lépések láthatóak. Nagyon büszke vagyok a srácokra, mert egyre tudatosabban képesek jó döntéseket hozni a pályán, amivel ilyen szuper sikerélményekben lehet részesük. Gratulálok a csapatnak!


IMG 6024 M Solata

U8(’18) felkészülési mérkőzés - 2026.05.12. 17:00 óra
I.Czakó u.2-4, Czakó utcai Sport-és Szabadidőközpont – 40x20m-es műfüves pályák, 3x2 m-es kapuk, 1+4 fő;
4x20 perc, 50 néző

Kedden edzésidőben láttuk vendégül a III. Kerületi TVE U8-as csapatát, és egy remek hazai szurkolótábor mellett jó hangulatú, tartalmas edzőmérkőzést játszottunk!

4x20 perces meccseket játszottunk, mindenki megtudta mutatni játéktudását. Folyamatos cserékre volt lehetőség, emiatt vegyes csapatokkal tudtunk kiállni, ami sokszor érthető zavarokat okozott az összeszokottság hiánya miatt. A meccsek sok fordulatpontot hoztak eredményezték pörgős játékkal..

Összegzés: Tanulságosan, és hasznosnak bizonyúlt az edzőmérkőzés. Gratulálok a csapatnak!


Hajrá Budai FC! Hajrá Tabán!
Nincs

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS

KÖVETKEZŐ MÉRKŐZÉS
BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
30. forduló: 2026.05.23 - szombat 17:00óra
Hazai csapat   Vendég csapat
BUDAI FC vs. BEH-Szent István
Eredményeink a BEH-Szent István ellen
Hazaiként: 0 nyert 1 döntetlen 0 vesztett
Vendégként: 0 nyert 0 döntetlen 2 vesztett

Aktuális tabella

BLSZ II. OSZTÁLY 2025/26
Hely   Csapat Mérk. P
1 II. KERÜLET UFC 27 65
2 MÉSZÖLY FOCISULI 26 60
3 SOROKSÁR SC II. 27 58
4 Rákosmente FC 27 57
5 Kelen SC II. 27 47
6 PESTSZENTIMREI SK 28 46
7 UNIONE FC II. 28 45
8 BEH-Szent István 27 38
9 Budatétény SE 27 32
10 TFSE II. - TENT BUDAPEST 28 30
11 TESTVÉRISÉG-ÚJPALOTA SE II. 26 27
12 AIRNERGY FC 27 23
13 Nimród SE 27 20
14 MLTC 27 18
15 BUDAI FC 27 15
29. forduló erdeményei
Nimród SE  -  TFSE II. - TENT BUDAPEST2:4
BEH-Szent István  -  II. KERÜLET UFC0:1
AIRNERGY FC  -  BUDAI FC3:0
SOROKSÁR SC II.  -  PESTSZENTIMREI SK3:0
Rákosmente FC  -  MLTC4:2
Kelen SC II.  -  UNIONE FC II.1:1

Facebook