A labdarúgással kapcsolatos első élménye 1980-as évek elejére nyúlik vissza, amikor körülbelül 3 éves voltam, és édesapám BLSZ mérkőzésén a szünetben beálltam a kapuba nagy „vagányan”. Vártam, hogy az egyik felnőtt játékos rúgja nekem a labdát, és védhessek, mint édes apám. A labda jött is, én elé álltam, majd a következő pillanatban már bent voltam a játékszerrel együtt a kapuban. Rohant hozzám mindenki aggódva, de mire odaértek én már újra a vonal előtt vártam a labdát, mész porban úszva, amit édesanyám porolt le rólam, miközben édesapám felelősségét taglalta.
Ez örök élményként maradt meg bennem, és felnőtt fejjel, pedagógus edzőként több fontos dologra tanít, figyelmezett.
1. A játék mindenkié, hiszen az aggódó körém érkező emberek minden korosztályt, és mindkét nemet képviselték.2. A játék szeretetét tovább kell adni, ami 3 évesen éreztem, és még most is bennem van.3. A felelősség a gyerekek egészsége, és fejlődése iránt.4. A kudarc, fájdalom utáni földről való felállás, és az újbóli kihívás felvállalása.5. A fentebb felsorolt értékeket képviselve példát mutatni a közösség számára.